A 18. századi Angliában jelentősen megnőtt a törvény szerepe, ezzel tudtak valamennyire rendet tartani nagyobb létszámú katonaság, illetve rendőrség nélkül. A bírósági tárgyalás és az akasztófa tekintélyt parancsolt, ezzel mozdította elő a törvény félelmét – írja Roy Porter.
A korban erősen megnőtt a tulajdon védelmét szolgáló büntetések száma, és a tulajdon ellen elkövetett bűnök többségét főbenjáró bűnnek tekintették. Bár elméletben egyenlőek voltak az alattvalók a törvény előtt, a gyakorlatban nyilván ritkán kerültek bitófára az arisztokrácia tagjai, illetve a vagyonosak. Amikor viszont igen, az jelentősen növelte a törvény mint ideológia erejét, hatékonyságát; a törvény „misztériumát és fenségét”. Így a törvény többé vált, mint pusztán az uralkodó osztály teremtményévé: saját jogokkal és követelésekkel bíró erő lett belőle.
Az alkalmankénti kegyelem szintén segített fenntartani a törvény ellentmondásosságának törékeny egyensúlyát. Az egyenlőtlen büntetés-végrehajtás révén a bíróság a szelektív igazságszolgáltatás eszköze lett, melyet ezzel egy időben korrupciótól és részrehajlástól mentesnek igyekeztek feltüntetni.
A kivégzések remek szórakozást jelentettek a köznépnek és a magasabb osztályoknak is. Akadt olyan kivégzésre váró, aki mégiscsak inkább az öngyilkosságot választotta, s a szaftos látványosságra rákészülő csőcselék csak a temetését nézhette végig a várt akasztás helyett: képesek voltak kiásni a holttestet, és azon állni bosszút, az elképzelhető legbizarabb módozatokon.
Az akasztások fő helyszíne a Tyburn Tree néven futó akasztófa volt. Itt emelt valaki fából ácsolt emelvényt, ahol jó pénzért árusította a kiváló rálátást biztosító helyeket. Egy arisztokrata akasztásakor
