Az alacsony önértékelés felismerése után: az érett személyiségű ember (3. rész)

self.jpg

 

Ha majd képesek lesznek rá, hogy felépítsenek egy működőképes kapcsolatot, azt fogják mondani:

"Azt gondolom, amit gondolok; azt érzem, amit érzek; azt tudom, amit tudok. Én én vagyok, de nem hibáztatlak érte, hogy te pedig te vagy. Örömmel fogadom, amit te tudsz nyújtani. Lássuk, mire megyünk ketten; mit tudunk létrehozni együtt."

Az érett személyiségű ember:

- képes döntéseket hozni, melyek alapjául az önmagával, másokkal, és a szituációval / kontextussal kapcsolatos pontos észlelései szolgálnak,

- elismeri, hogy ezek az ő saját döntései és választásai voltak,

- és viseli a felelősséget értük;

- egyértelműen nyilvánul meg mások felé, egyértelműen mutatja meg önmagát,

- érzékeli saját benső lénye jelzéseit, így tisztában van azzal, valójában mit érez és gondol,

- ami önmagán kívül van, azt önmagán kívül valóként is érzékeli, nem azonosítja vele önmagát,

- a másik embert úgy kezeli, mint tőle különálló, egyedi személyt,

- a különbözőséget, a másságot úgy tekinti, mint lehetőséget a tanulásra és felfedezésre, nem pedig mint fenyegetést, vagy jelzést a konfliktusra,

- másokat és a szituációkat a saját kontextusuknak megfelelően kezeli, aszerint, hogy "hogyan van", nem pedig aszerint, hogy ő mit szeretne, ha hogyan lenne, illetve mit vár el, hogy hogyan legyen,

- vállalja a felelősséget azért, amit érez, gondol, hall és lát, nem tagadja ezeket, és nem tulajdonítja másoknak,

- tudja, hogyan kell nyíltan egyezkedni az üzenetek jelentéséről másokkal: azok küldéséről, fogadásáról, egybevetéséről.

A nem kellő hatékonysággal működő ember nem tanulta meg pontosan érzékelni és interpretálni saját magát, illetve mások üzeneteit, ezért téves feltételezések alapján cselekszik, és zavarodottan és helytelenül próbál alkalmazkodni a valósághoz. Inkongruensek a megnyilvánulásai: egymásnak ellentmondó üzeneteket közvetít a különböző kommunikációs síkokon.

Mindez gyökerezhet a gyermekkori tapasztalatokban: ha a szülők nem egyértelmű vagy ellentmondásos üzeneteket küldtek egymás, illetve a gyermek felé, akkor ő maga is ezt a működésmódot tanulta meg. A kommunikációs nehézségek erősen köthetők az ember énképéhez és önértékeléséhez. A szülők sok esetben nem csak rossz kommunikációs modelleket adnak tovább, de becsmérlő, leértékelő üzenetekkel is terhelik a gyermeket.

Szintén gyakran előforduló zavar, hogy az ember nem tudja az értelmezéseit az adott, aktuális kontextushoz, szituációhoz igazítani. Hajlamos rá, hogy a jelenbeli jelenségeket olyan címkékkel lássa el, melyek még gyerekkorában rögzültek benne kitörölhetetlenül, mikor még minden üzenetre a túlélés érdekében volt szükség. És minden újabb használata az adott címkének megerősítette érvényességét. Emiatt előfordul, hogy a jelenre alkalmaz olyan címkét, ami csak a múltra érvényes, ami csak a múltban volt érvényes; illetve amit a jövőtől vár el – és így elzárja magát a lehetőségtől, hogy perspektívából tudja szemlélni a múltat, és reálisan tudja alakítani a jövőt.

(A múltat és jelent összekapcsoló kérdésfeltevés hasznos is lehet a terápiás folyamatban. A terapeuta megkérdezheti a hozzáforduló házaspárt: "Abból a sok millió emberből a világon, hogy találták meg egymást?" És a házaspár sok mindent elmondhat a jelenről annak álcája alatt, hogy a múltjukról mesélnek.)

A jó kommunikáció egyik legfontosabb eleme, hogy ellenőrizzük a saját észleléseinket, értelmezéseinket, vessük össze a tényleges szituációval, egyeztessük a másik féllel, hogy valóban ezt akarta-e mondani, úgy értette-e, ahogy mi értjük. Ha egyik fél sem képes erre, akkor ott "a tévedések vígjátéka fog megszületni, de félő, hogy tragikus végkifejlettel" – írja Virginia Satir. Példa lehet erre egy házaspár a terapeutánál:

- Mindig kiabál - mondja a feleség.
- Nem szoktam kiabálni - mondja a férj.

Magyarázat:
- Soha nem elégedett azzal, amit teszek - gondolja a feleség.
- Soha nem elégedett azzal, amit teszek - gondolja a férj.

Értelmezés:
- Nem törődik velem - gondolja a feleség.
- Nem törődik velem - gondolja a férj.

Konklúzió:
- Elhagyom - gondolja a feleség.
- Elhagyom - gondolja a férj.

(Jegyzetek Virginia Satir: Conjoint Family Therapy című műve alapján)