A Cambridge-i Fitzwilliam múzeumban található képet szemlélők számára picit mindig fura volt, miért csoportosulnak az emberek a tengerparton, és nézik merengve a homokot – de végül is ilyesmi előfordul: az ember gyakran csak bambán áll és nézelődik, ha vízpart közelébe kerül.

Hendrick van  Anthonissen képe, mely a scheveningeni homokos partot ábrázolja, 140 éve van a múzeum tulajdonában, de az igazságra csak most derült fény, amikor a tájkép Shan Kuang restaurátor kezei közé került – írja a The Guardian.

Amikor egy rendkívül finom szikével óvatosan megkapargatta a képet, először egy férfialak bukkant elő, aki érthetetlen módon a levegőben állt. Idővel kiderült, hogy igenis van valami a férfi talpa alatt: mégpedig egy hatalmas, partra vetett bálna.

Az 1641-ben készült tájkép finom munka, de idáig nem tartozott a múzeum holland gyűjteményének legizgalmasabb darabjai közé. Edward Kerrich lelkész, festőművész és műgyűjtő hagyatéka részeként került a Fitzwilliambe  1873-ban – már bálnátlan állapotában; s a múzeumot jobban izgatták a hagyatékban lévő Rubensek és Dürerek.

Semmi adat nem került elő ezidáig a cet létezéséről, illetve az átfestés indokairól. A későbbi festékréteg korát nehéz pontosan meghatározni, a restaurátor szerint valószínűleg a 18. században került rá. A legvalószínűbbnek azok a feltételezések tűnnek, melyek szerint az akkori tulajdonos úgy érezte, visszatetszést kelt a kép témája, vagy esetleg egy műkereskedő remélte, hogy a nagydarab állati tetem nélkül kelendőbb lesz majd a festmény.

„Napjainkban a műtárgyakat egységes entitásként kezeljük, de régebbi korokban a festményeket gyakran pusztán a dekoráció elemeinek tekintették, átszabták őket, hogy beférjenek bizonyos terekbe, vagy átalakították őket, hogy megfeleljenek a változó korok változó ízlésének” – mondta Shan Kuang.

A restaurálásra részben azért volt szükség, mert a tengerparti jelenet lakkrétege megsárgult. Mikor ezt a felületet kezdte lekaparni Kuang, akkor került elő a férfialak, valamint egy vitorla, és az is nyilvánvalóan látszott, hogy a tenger egy része későbbi festés. Hosszú vita során mérlegelték a szakértők, érdemes-e kockáztatni a kép épségét, de végül a feltárás mellett döntöttek: Kuang különböző eszközökkel, illetve oldószerekkel távolította el a későbbi réteget apránként haladva, mikroszkóp alatt figyelve a felületet.

Arra számítottak, a levegőben lebegő figura esetleg egy hajó árbocozatán áll – óriási meglepetést okozott, amikor előkerült a cet. A kis embert valószínűleg az állat méreteinek érzékeltetésére applikálták a tetemre.

Amit még különösnek találtak a szakértők, az a tény, hogy Anthonissen teljesen hétköznapian és realisztikusan ábrázolja a jelenetet – egy olyan korban, amikor a bálnák általában rémisztő szörnyetegként és baljós előjelként jelentek meg a metszeteken. Kiderült, hogy a kora 17. században viszonylag sok partra sodródott bálnáról lehetett hallani a Németalföldön, minek hatására megnőtt az érdeklődés ezek iránt a teremtmények iránt.

Az óriási lények tragikus partra sodródásai mindig szenzációt keltettek: 2006 januárjában a Temzén pusztult el egy cet, a mentési kísérletet hatalmas tömeg követte figyelemmel. Az állat csontváza ma a Természettudományi Múzeumban látható.