Szefárd zsidók bérelték az erdélyi „üvegcsűrt” a 17. században

picture_maps_transylvania.png

Hogy kerültek szefárd zsidók az erdélyi Porumbákra? Nem tudjuk. Mindenesetre héber betűs spanyol nyelvű (ladino) záradékkal láttak el egy szerződést, amely egy évre biztosította számukra a porumbáki üveghuta, „üvegcsűr” bérletét.

Felsőporumbák Fogaras vidéki, javarészt román falu volt, mely Alsóporumbák határára épült; mindkettő fejedelmi birtok. Alsóporumbákon fejedelmi udvarház is állt; a négyhelyiséges kis épületet I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna fejlesztette uradalmi központtá. Apafi Mihály is gyakran tartózkodott Porumbákon, uralkodása idején országos tanácskozásoknak is otthont adott a település. 1643 tavaszán itt töltötte mézesheteit II. Rákóczi György és Báthory Zsófia.

Felsőporumbákon 1619-ben Bethlen Gábor építtetett üveghutát, ahova muranói üvegfúvókat hozatott; a fejedelem 1629-es halála után a muranóiak hazamentek, s román jobbágyokkal folytatódott a munka. A porumbáki üvegcsűr a fejedelmi udvar szükségletei mellett az ország számos pontjára szállított; nagy igény volt ablaküvegkarikákra („üvegtányér”): volt év, hogy 14 660 darabot gyártottak belőle. Ez már az 1637-ben felépült új hutában készült, mely a falutól hat kilométerre délre, a mai Glăjăria Arsă határrészben állt. A zsindelyezett, fenyőfadeszkákból rótt központi épülethez „csűrház” tartozott, mely a „fa-aszaló”, „olvasztó” és  „üvegszárasztó kemencéket” foglalta magába, valamint kvarcőrlő malom, lúgkőfőző ház és raktár állt a telepen.

huta.jpg

1648-ban az éves leltár 8900 ablaküvegkarikát és 1844 darab öblösüveget jegyzett fel; 1649-ben 4780 vásári üveget, 2980 „átallátó” üveget és 7900 „üvegtányért”, azaz ablaküvegkarikát (Erdély története 1986, p. 821.).  Feltehetően itt készültek a korszak erdélyi ablakainak tányér- és táblaüvegei, illetve az „orvosságos”, „liktáriumnak való”, „pincetokba való” és „rózsavíznek való” üvegek; híres termékük volt a „kotyogós” üveg: egy hosszú szájú, kétosztatú palackforma.

Kis üveghuták már a 16. században is működtek Erdélyben, fejedelmi támogatással tudott azonban előrébb lépni az iparág. Már Bethlen Gábor felismerte, hogy az erdélyi ipar támogatásra és nyugati iparosok betelepítésére szorul; az iparpártoló fejedemi politikát továbbvitte Apafi Mihály is. Amikor Bethlen Miklós 1664-ben Velencében járt, a neves muranói „üvegofficínát” (officina vitraria; a latin officina jelent műhelyt, gyárat is) is erdélyiesen „üvegcsűrnek” titulálta...

A szállítást, tüzelést, favágást az uradalom jobbágyai végezték, csakúgy, mint kezdetben a vashámorokban (pl. Csíkmadaras) is ők szolgáltak; a bányákhoz hasonlóan a porumbáki üvegcsűrben is nyáron leállt a termelés, mert aratni kellett – ennek nyoma van azokban a szerződésekben is, amelyek arról tanúskodnak, hogy több évben is zsidók vették bérbe az üveghutát. A kezdetleges ipari létesítmények nagy részét a fiskus tartotta a kezében, és bérleti rendszerben működtette.

1680-ban a hutát lengyelek árendálták, majd 1694. augusztus 10-én Fincz Jakab zsidó és fia, Salamon felsőporumbáki lakosok vették bérbe egy évre 400 magyar forintért, melyet fizethettek a négy cantor szerint (azaz negyedévenként) vagy egyben („vagy edgjszer s mind”). Praebendájuk, azaz illetményük „ne neveltessék”, kötötték ki a szerződésben.

A Radnóton, „őnagysága kastélyában” megkötött szerződés szerint a bérlők kötelesek őnagyságának „fizetés kévánás”, „panasz nélkül” megcsinálni „mikor, minemű és mennyi üvegek kévántatnak őnagysága szükségére”. Az arendátorok, a bérlők ellenben azt kérték, hogy az eddig ott szolgáló mesteremberek, a lengyelek is, ezután is ott dolgozzanak. Szükségük lesz egyebek között 12 hamuégetőre, nyolc tűzrakóra, 12 fahordó szekérre. Az okirat arról is intézkedik, ha esetleg valamelyik bérlő idő előtt elhalálozna: „ha mellyik medio tempore meg találna is halni, az másik supportállya, es annak ideiben az arendát praestállya minden menedék s exceptio nélkül”.

erdzsid.jpg

Még izgalmasabb az 1697-es okirat, melynek héber betűs spanyol nyelvű (ladino) záradéka van, ami az árendátorok (bérlők) szefárd zsidó származására utal. 1697. július 1-jén kötötték meg a szerződést, mely szerint Vejder Ábrahám és Naphtalin Ábrahám bérbeveszik a felsőporumbáki üvegcsűrt Bethlen Gergelytől évi 500 forintért; Chesvan hónapjában (november-december) fizetnek majd „kész jó folyó” pénzzel.

A hatsoros, héber betűs spanyol (ladino) szöveg tanúsága szerint Vejder Ábrahám valójában Avigdor, Ábrahám fia, a másik árendátor pedig Náftáli, Ábrahám fia – vagyis akár testvérek is lehettek. A nevek átírása a másik irányban is nehézkes: Illyeni Tamás udvarbíró a ladino szövegben Elina Damásként szerepel.

  1. november 1-én Apafi Mihály bérbe adta felsőporumbáki üvegcsűrét Lengyel Miklósnak és Sido Salomonnak – feltehetőleg Lengyel Miklós esetében is a nemzetiségéből gyártottak családnevet. 1715. július 20-án ismét Lengyel vezetéknév szerepel a szerződésben: Lengyel Gasimir és Lengyel Jancsi felsőporumbáki lakosok vették bérbe a hutát.

Bethlen Gábor gazdaságpolitikája fontos eleme volt meghonosítani a hiányzó mesterségeket – ezért hozott muranói üvegműveseket, azért telepített le habánokat, idegen bányászokat, pénzverőket.

Bethlen számadáskönyveiben 1620 óta fordulnak elő tételek, melyek a zsidó kereskedőkkel való kapcsolatról tanúskodnak, ezek javarészt Törökországból behozott kelmék: meggyszín, királyszín, veres, kék, feketeszínű zöld, szekfűszín, publikánszínű (pelikán/papagáj, vlsz. sárga) atlacz (atlasz).

1623-ban adott a fejedelem privilégiumot a zsidóknak, melyben jogokat és védelmet garantál nekik, összhangban az Oszmán-Török Birodalom általános politikájával. A 6. pont külön megemlíti a szefárdokat: a Hispániából való zsidók is megtelepülhetnek, hasonló feltételek mellett. A privilégium kiadását egy konstantinápolyi zsidó orvos eszközölte ki a fejedelemnél, Abraham Szasza/Salsa/Sarsa/Sarka/Satza, akit Bethlen Gábor portai követe, Borsos Tamás ajánlott a fejedelemnek 1618-ban: „hispanus doktor, azki zsidó azért; (…) igen-igen summus philosophus, medicus; csak az deák szavak szájából való folyásán is gyönyörködik az ember…”.

Az 1627-es gyulafehérvári országgyűlés megerősítette a privilégiumot, majd az 1650-es szintén, egy kivétellel: előírták, hogy „mind zsidó, mind görög tartson neme szerént való köntöst”.

Rákóczi Görgy 1653-ban Gyulafehérváron engedélyezte a letelepedést a zsidóknak, szabadon kereskedhettek, kivéve az északi, északnyugati országrészeket, vagyis Szászsebesen, Nagyszebenen, Gyulafehérváron túlra csak az országos vásárokra mehettek.

Az, hogy egyre több zsidókra vonatkozó rendelkezés született, arra utal, hogy számuk és szerepük jelentőségük egyaránt nőtt; főleg kereskedők érkeztek, a Balkán felől. Conrad Jacob Hiltebrandt luteránus teológus, aki a II. Rákóczi Györgyhöz küldött svéd követség tagjaként járt Erdélyben 1656-ban, arról írt, Gyulafehérváron a városfalon belül sok zsidó él, török árukkal kereskednek, zsinagógájuk is van. Apafi Mihály a gyulafehérvári zsidóknak országos érvényű oltalomlevelet bocsátott ki 1673-ban; a 17-18. század fordulóján mintegy ezer főre becsüli létszámukat.

olt.jpg

A 17-18. századi erdélyi udvarházak, kastélyok leltárai arról tanúskodnak, hogy üveg díszedény szinte nem volt, és használati üvegedény sem sok akadt , kivéve néhány háztartást – írja az erdélyi üvegművességről szóló monográfia. Uzdiszentpéteren közel 500 ép üvegtárgyat írtak össze a leltározók 1677-ben: „hársfavirág első vize üveggel”, „eüfrasia víz, kecsketejjel vett, üveggel”, „borral vett eperj első vize üveggel”.

Tányér alig, hiszen még a 18. század végén is fatányért használtak a nemesek is az étkezéshez. Mégis, Uzdiszentpéter azért lehetett kivételesen gazdag üvegtárgyakban, mert akkoriban Teleki Mihály, Bornemisza Anna unokaöccse tulajdonában állt, aki hozzájuthatott a fejedelemasszony nagynéni fogarasföldi uradalmain álló üveghuták termékeihez.

Noha az üvegedények használata még a 18. század elején sem volt általános, az üvegezett ablakok már a 17. század első felében gyorsan terjedtek. Az erdélyi udvarházak lakóhelyiségeinek üvegezett ablakai voltak, míg a melléképületek lantornás (papiros/hólyag) ablakokat kaptak. Az üvegablakok kisebb kerek vagy hatszögű üvegtányérokból álltak össze, melyeket fa- vagy ónkeretbe illesztettek. Általában zöldes árnyalatú „paraszt üvegkarika”, ritkábban színtelen „kristályüveg tányér” került az ablakokba – talán fordítva gondolnánk, ám a színtelen üveg a nehezebben kivitelezhető. Üvegtáblás ablakra az első adat pont Porumbákkal függ össze: a porumbáki udvarház leltárában szerepelt 1694-ben.

Források:

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I-II. 2012

Erdély története I-III. 1986

Magyar Zsidó Oklevéltár

Bunta-Katona: Az erdélyi üvegművesség a századfordulóig, 1983