Naptárló

2018.sze.04.
Írta: notary Szólj hozzá!

Fából faragott mézeskalács – Megnyitották a Kozma Klasszikot a Műcsarnokban

mti.jpg

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Halál évét nem szoktuk ünnepelni – kezdte Szegő György művészeti igazgató –, most mégis úgy alakult, Kozma Lajos halálának 70. évfordulóján emlékezünk meg róla egy Kozma-év keretében. Az összecsomagolt Iparművészeti Múzeumból még időben sikerült kimenekíteni a kiállítás anyagát, ehhez jött anyag az Építészeti Múzeumból, a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumából, a Kner nyomdától és számos magánszemélytől is; az ötletgazda a Kozma Lajosról elnevezett szakgimnázium. A helyszínt pedig a Műcsarnok biztosította, egyik kamaratermében rendezték be a tárlatot, melyet szeptember 4-én nyitottak meg nagy érdeklődéstől kísérve.

Tovább

Nicaraguában a püspökök kiállnak a tüntető diákok mellett

nica.jpg

Távolból imádkozók a Divina Misericordia-templom ostroma alatt

 

Latin-Amerika egy másik világ... egy rokonszenves másik világ – és ehhez sokat hozzátesz az, hogy papjaik egy része egyes drogbárókhoz hasonlóan szociálisan érzékeny; nem derrogál nekik a közéletben való részvétel, nem lapítanak, hanem kiállnak. Ma Nicaraguában a kormány ellen, Mexikóban a drogkereskedelem ellen, és a menekültek, a határ túloldalára érve illegális bevándorlónak nyilvánítottak védelmében. Tegnap El Salvadorban, többek között Óscar Romero érsek, akit ma már szentként tisztelünk (köszönhetően annak, hogy az egyházfő is Latin-Amerikából származik). Nem véletlenül Latin-Amerika termelte ki magából a felszabadítás teológiáját.

Nicaraguában tegnap az ostromlott managuai egyetemépület szomszédságában álló plébánia adott menedéket a május óta tüntető diákoknak, akik elbarikádozták magukat az UNAN egyetem épületében, majd amikor oda betörtek a kormányerők, mintegy 150 diák, velük együtt a sebesülteket ápoló orvosok, illetve az újságírók átmenekültek a Divina Misericordia (Isteni Irgalmasság) plébániára.

Két egyetemista életét vesztette, amikor megtámadták a templomot – egyikük a plébánia épületében –, a többi fiatalt – a püspökség közbenjárásának köszönhetően – a papság védelmet jelentő kíséretében, Leopoldo José Brenes bíboros és Stanislaw Waldemar Sommertag apostoli nuncius jelenlétében átadták a szüleiknek. A mellettük kiálló tömeg eközben vallásos dalokat énekelt, majd a nemzeti himnuszt – tájékoztat a BBC Mundo.

Silvio Baez, a managuai érsekség segédpüspöke – aki egyébként a mostani megmozdulások jelképének számító Masayából származik – az egyik legfőbb mediátor a felek között, ismét kérte az ország vezetését, fejezzék be az egyetem elleni ostromot, és próbáljanak erőszakmentes megoldást találni, amellett kendőzetlenül kifejezte: a kormány átcsúszott az embertelenség és az etikátlanság oldalára.

Fotó: Silvio José Baez/Facebook

Rab és hitehagyott magyarok Konstantinápolyban – Meglepő sorsokat produkált a 16. század

771px-melchior_lorck_the_prospect_of_constantinople_section-541x420.jpg

Szakály Ferenc: Magyar diplomaták, utazók, rabok és renegátok a 16. századi Isztambulban (1983) című írása a bevezető tanulmány a Szigetvári Csöbör Balázs török miniatúrái című fakszimile kötethez. Magáról a feltehetőleg képíró Csöbör Balázsról nem sokat tudunk, viszont számos különleges élettörténetet sorol fel a történész szerző, sokszor csak a néhány ismert tényből, pár ecsetvonással felvázolva egy tragikus sorsot.

1.

Csöbör Balázs képírómester (nakkas) lehetett; nem tudni, mikor esett fogságba, de Szakály azt valószínűsíti, hogy korábban, mint Szigetvár 1566-os ostroma. A kis kódexre Varjas Béla bukkant rá Wolfenbüttel hercegi könyvtárának kézirattárában. A címlapon két mondatot találunk, egyet magyarul: „Ez könyv irattatott Konstantinápolyban, a kapitány Ali basa portáján Szigetvári Csöbör Balázs keze által, ezerötszázhetven”; egy latinul: „Iste liber pertinet ad me Laurentium Gozthony” (Ez a könyv az enyém, Gosztonyi Lőrincé).

Bár Csöbör Balázs a címlap tanúsága szerint nem feledte származását és anyanyelvét, a munkájában keleti mintákat követett. A kis könyv török miniatúrákat tartalmaz, szöveg nélkül; mivel a 14 kép nem egységes ábrázolásmódot mutat, feltehető, hogy Csöbör csak összeállította – ennek azonban ellentmond az “irattatott” szó, ami egyértelműen a képírásra utal ebben a helyzetben.

Ali pasa a földközi-tengeri flotta főparancsnoka volt, Müezzin-záde Ali kapudán pasa; Szakály Ferenc szerint pedig Csöbör Balázs inkább renegát lehetett, mint rab, aki Gosztonyi Lőrinc számára állította össze a kis könyvet, vagy viszonzásképp valamiért, vagy a jóindulatát megnyerendő.

csb.jpg

2.

Az elsőként említett érdekes élettörténet csak magyar vonatkozású:  a Tarih-i Ungurusz/Üngürüsz című „krónikaszerkesztmény” szerzőjéé. A mű 1550–60 körül született: arab betűkkel, török nyelven írt magyar krónika; melynek szerzője német, s Passauban született Sebold von Pribrach néven (Szakály 1995, p. 317). Gyerekként II. Lajos udvarában apródoskodott, majd Mohácsnál fogságba esett. A szerájban iskoláztatták, diplomata és tolmács lett a szultánok mellett Mahmud terdzsümán néven; évtizedekig a török diplomácia kulcsfigurája volt (Szakály 199, p.  257).

3.

Somlyai Balázs Nagybányán született, 17 évesen hurcolták el a törökök 1526-ban; a szeráj iskolájában törökké nevelték, ő vált ismertté Murád portai tolmácsként. Mivel nem gyermekként élte át, számára a hitváltoztatás lelkiismereti válságot okozott; ennek ellenére hű maradt új hitéhez, bár 1551-ben Erdélyben a császári hadak fogságába esett, és visszatérhetett volna a kereszténységre. A rabsága alatt dogmatikai vitákat folytatott az őt visszatéríteni igyekvő teológusokkal. Kiszabadulása után könyvet írt a mohamedán vallás védelmére, amit latinra is lefordított. Öregkori Himnusza is meggyőződéses mohamedánnak mutatja őt; különös olvasni a magyarul és latinul is megírt művet, melyben például a török fegyverek győzelméért fohászkodik ékes magyar nyelven.

Számos egyéb fordítását ismerjük, például törökre fordította Cicero De senectute című művét (1559) Velence portai ügyvivőjének megbízásából; majd időskorában, amikor iszákossága miatt menesztették a portai szolgálatból, latinra fordította Nesri török történetíró krónikáját Philipp von Hanniwald császári követségi tanácsos számára.

4.

Hans Dernschwam mesél egy Janó nevű szlovák fiúról, aki a szállásukkal szemközti borbélynál szolgált. A fiú a Szepes vármegyei Leszkről származott, bátyja küldte Budára, hogy amíg előteremti a váltságdíjat feleségéért, addig a fiú helyettesítse sógornőjét a fogságban. A fiatalasszonyt török portyázók rabolták el – és végül sem őt, sem az öccsöt nem engedték szabadon.

A raboskodó főurak egyébként idővel kikerültek a tömlöcből, s városi házakban őrizték őket; fogadhattak látogatókat, kisebb udvart vihettek, néha ajándékokat is küldhettek haza családtagjaiknak. Így volt ez az egyik leghíresebb rabbal, Török Bálint főúrral és huszárkapitánnyal is, aki 1541-ben esett fogságba, s került Konstantinápolyba, végül 1550-ben ott is halt meg. Hiába küzdött felesége a szabadulásáért, sem a török, sem a magyar uraknak nem állt érdekében.

Nappalra egyébként a közrendűek is elhagyhatták a tömlöcöt, hogy dolgozhassanak, hisz önellátónak kellett lenniük a Porta rabjainak; így például ifjabb Schreiber Farkas (Pécsről) 1564-ben már rutinos guide-ként mutatta meg Isztambul nevezetességeit Jakob von Betzek követségi titkárnak – noha pár hónappal azelőtt még az élete is komoly veszélyben forgott. (Róla és azonos nevű édesapjáról szintén Szakály Ferenc ír a Mezőváros és reformáció című elképesztően izgalmas kötetében.)

5.

Isztambulban ért véget Bornemissza Gergely deák élete is, aki az 1552-es ostrom után átvette Eger parancsnokságát Dobó Istvántól. Bornemissza 1554. október 17-én esett fogságba; Veli hatvani bég csalta lesre a negyvenfős portyázó csapatot Pásztó környékén. Egy éve raboskodott, amikor Kara Ahmed nagyvezér mindenki számára váratlanul felakasztatta. Ahmed valószínűleg így akart bosszút állni – írja Szakály Ferenc –, amiért 1552-ben megszégyenülten kellett távoznia az általa „rozzant juhakolként” emlegetett Eger alól. A vég azonban Ahmedet is hamar utolérte: pár napon belül selyemzsinór érkezett részére.

6.

A török törvények értelmében bizonyos idő elteltével szabadon kellett bocsátani a rabszolgákat – azonban mesteri ürügyekkel álltak elő gazdáik, hogy visszatarthassák őket, különösen a nőket. Akik, ha nagy ritkán hazatérhettek, lásd például a budai Bornemissza Tamásnét, abban sem volt köszönet. Gazdag budai polgár férjének esze ágában sem volt visszafogadni, jól tudván, mik történhettek vele török fogsága alatt. Annak ellenére nem fogadta vissza, hogy az asszony voltaképpen éppen a férje tettéért lett odadobva a törököknek: a híresen szép asszonyt a budai tanács lányával együtt a szultánnak ajándékozta engesztelésül – lévén a férje kísérelte meg az 1541-es ostrom idején a várba csempészni a német csapatokat.

braun_hogenberg_buda_in_the_16_century.jpg

7.

Erdélyi Péter és Domonyi Jakab egri vitézek 1560 kürül estek fogságba, 15 évet húztak le gályán, túlélték Málta 1565-ös, Ciprus 1570–71-es, Tunisz 1574-es ostromát, a lepantói csatát, az afrikai Goletta (Goulette) 1574-es elfoglalását. Amikor éppen nem volt hadjárat, hajójuk támaszpontján, Rodoszon („Róduson”) végeztek robotmunkát. Végül amikor egy alkalommal rabtársaikkal favágásra rendelték őket, akkor szöktek meg – számolnak be saját kezűleg fogságuk történetéről a pozsonyi kamarához intézett levelükben.

„Végül szálfa vágásra küldetve más ra­bokkal hajót ácsolván nagy ve­szedelemmel megszöktünk, és a szolgaságból kimenekültünk. Kér­jük tehát uraságtokat a minden­ható Istenre, bogy kegyeskedjenek rajtunk szegényeken, kiket annyi évi fogság elnyomott, alamizsná­val segíteni, hogy ruhátlan testünket befödve, tovább harczolhassunk a haza javára.”

Nem csoda hát, hogy a gálya helyett sok rab, főleg a végvári katonák közül inkább az áttérést választotta (legalábbis színleg), és így törökké lettek. Ők a renegátok, hitehagyottak. Még a legfőbb katonai méltóságok között is akadt magyar származású renegát a 16. században.

8.

1564-ben az oszmán birodalom kül- és belügyeit irányító tanács három horvát és két albán renegátból, s csupán egy született törökből állt – ugyanakkor a tengernagy a magyar (más források szerint horvát) származású Piali (Piyale) pasa volt, aki a szultán egyik lányát vette feleségül. Gyerekként, a mai Horvátországhoz tartozó Viganj településről rabolták el a törökök a mohácsi csata után. Ő volt az első kapudán pasa, aki helyet kapott a dívánban. Nem kedvezett a Verancsics-féle követségnek 1567-ben, bár próbálták megnyerni jóindulatát kétezer tallérral és ajándékokkal (Szakály, p. 45). De anyját felkutattatta, és magához vitette; s bár anyja ragaszkodott ősei vallásához, fia maga mellett tartotta.

9.

Hádim (Herélt) Dzsáfert Gyula környékéről hurcolták el testvérével együtt 1550 tájt (Szakály p. 46). A szerájban nevelkedett, majd a magyarországi Hódoltságban kapott szandzsákbégséget: Székesfehérváron és Gyulán. Később damaszkuszi, majd tabrizi pasa lett; híres volt vitézségéről és hírhedt kegyetlenségéről. 1596-ban, a mezőkeresztesi csatában az ő – és a szintén magyar származású Dzsenah pasa – közbelépése mentette meg a török sereget a vereségtől.

10.

Hidajet aga eredeti neve Scherer Márk volt, nagyszebeni szászként született. Eleinte a budai pasákat szolgálta; magyar, német, latin és török nyelven is könnyedén írt. 1564-ben lett szultáni tolmács.

11.

Ibrahim bég viszont Markházi Pálként született; korábban Léván és Gyulán vitézkedett. 1583-tól működött dragománként (tolmácsként) a Portán.

12.

Péró, Rusztem nagyvezér hodzsája (pap, hitoktató) Györgyként született Mosonban vagy Magyaróváron. 1537-ben gyerekként esett fogságba. Hans Dernschwam szerint minden hájjal megkent, gonosz ember.

Szakály Ferenc forrásai például az utazók és különféle rangú követek útleírásai, visszaemlékezései; számos információ származik Hans Dernschwamtól és a „római császári felség” nagykövetét, Ungnád Dávidot kísérő Stephan Gerlachtól. David Ungnad von Sonneck (Sonnegg) portai követ mindenáron saját lelkészt akart vinni a követségbe magával: Stephan Gerlach tartott vele, aki később Tübingenben a teológia professzora lett, vitairataiban egyaránt fellépett a kálvinisták és a jezsuiták ellen.

Gerlach halála után mintegy hatvan évvel jelent meg konstantinápolyi útinaplója, melyben Ungnád Dávid útját örökíti meg: Bécsből indultak, Pozsonyon, Komáromon, Esztergomon keresztül jutottak Visegrádra, Budára, Ráckevére, majd folytatták útjukat Mohács, Nándorfehérvár érintésével. Útitársaik közül többen megörökítették a kalandos utat, közülük Gerlaché a legrészletesebb.

S ha valaki feltenné a jogos kérdést, miért használják a magyaros Ungnád Dávid névalakot, holott már túllépett a tudomány az egykor divatos vernegyulázáson és társain – azért, mert David Ungnad „magyar honfiúsítást nyert”, s családjából többen magyar főurakkal kerültek házasság révén rokonságba, szereztek így magyar birtokokat (és szerepelnek a „Nagyivánban” --> Nagy Iván: Magyarország családai).

 Fotó: Wikimedia; MEK

 

A legcélszerűtlenebb angol épület díj nyertese: Broadway Tower

brdtw.jpg

A Broadway Tower egy édesen célszerűtlen, erődítménynek álcázott torony az angliai Worcestershire-ben, a Cotswolds nevű tündérvilág második legmagasabb pontjának számító dombocska tetején. A helyszín 312 méterrel van a tengerszint fölött; a torony maga húsz méter magas.

Az angolszász elődöket imitáló váracska a neves tájépítész, Capability Brown ötlete volt, és a neves építész, James Wyatt tervezte meg 1794-ben. Az egész abból indult ki – legalábbis a legnépszerűbb eredetmonda szerint –, hogy Lady Coventry tudni akarta, hogy az alkalmanként jelzőtüzek gyújtására használt dombon épült toronyban világító jelzőtűz látszik-e az ő 35 kilométernyire lévő otthonától. Látszott.

Később a toronyban Sir Thomas Phillipps nyomdája üzemelt, majd William Morris és Edward Burne-Jones járt ide nyaralni. William Morris festő- és iparművész, az Arts and Crafts mozgalom vezéralakja annyira odavolt a formás kis toronyért és úgy általában a régi épületekért, hogy 1877-ben megalapított egy műemlékvédelemmel foglalkozó társaságot (Society for the Protection of Ancient Buildings).

broadway-tower-exhibition-room.jpg

William Morris emlékszoba a toronyban

Az 1950-es években ismét izgalmas funkciót találtak az épületnek: az esetleges nukleáris robbanások után szállingózó radioaktív hulladék (= fallout) ellen védte az országot. Tőle mintegy ötven jardra pedig egy földalatti Royal Observer Corps (polgári védelem) bunker működött, amely az egyik legtovább folyamatosan üzemelő hidegháborús bunkerré vált. Hivatalosan bezárták 1991-ben; egyike a néhány teljes felszerelésével megőrzött bunkernek.

broadway-tower-nuclear-bunker.jpg

Turistaszezonban nagyjából havonta egyszer az egykori "polgárőrökkel" is lehet csevegni

És a legviccesebb nevű brit? Vitathatatlanul Capability Brown

Capability Brown, akinek portréján is látszik, hogy a Broadway Towerhöz hasonló huncutságokra bármikor kapható volt, valójában Lancelot „Capability” Brown ((1716–1783), tulajdonnévként használt becenevét (gúnynevét) állítólag onnan kapta, hogy a megrendelőjelöltekkel soha nem mulasztotta el közölni: ingatlanjukban látja a lehetőséget (capability) a fejlődésre.

capbrwn4.jpg

Már iskolásévei alatt is kertészkedett: tanítás után Sir William Loraine konyhakertjében segédkezett a főkertész mellett. Később a landscape garden nevű új stílus egyik atyja, William Kent mellett dolgozott, majd befutott tájkertész vált belőle.

Gyorsan teljesítette a megrendeléseket, részben azért is, mert jó lovas volt; egy óra alatt körbelovagolta a birtokot, majd fölvázolta a tervet. 1764-ben György király főkertésze lett a Hampton Court palotában. Becslések szerint mintegy 170 főúri kertet tervezett szerte az országban. A rá jellemző „nem kertszerű”, harmonikus, nyugalmat árasztó stílus teljesen eltért a korábban megszokott hozzáállástól, amelyben az épület (kastély) uralta a birtokot; az ő kertjei valódi tájnak tűnnek. Az ő szépen komponált kertjei/tájai szerves egységet alkottak a főúri otthonnal, amint azt megcsodálhatjuk még jó pár helyen: ilyen Croome Court (ahol a házat is ő tervezte), Blenheim Palace, Warwick Castle, Harewood House, Appuldurcombe House, Milton Abbey és nyomokban a Kew Gardensben.

Péchi Simon szefárd kalendáriuma és az erdélyi szombatosok tragédiája

trans.png

Péchi Simonnak a szefárd zsidókhoz csupán annyi köze volt, hogy az erdélyi szombatos szellemi infrastruktúra kiépítése céljából lefordított többek között egy szefárd kalendáriumot. Honnan tudta egyáltalán, hogy ilyen létezik? Sűrű kapcsolattartás jellemezte az erdélyi fejedelmek és nemesek viszonyát a Portával: egyrészt jóban akartak lenni a törökkel, másrészt árukat hoztak-vittek.

Péchi Simon a szombatos vallás alapítójának tekintett Eőssi Andrással jó barátságban állt, általa került az egyszerű származású fiatalember a fejedelmi udvarba. Péchi a kolozsvári unitárius iskolába járt, majd iskolamester lett Székelyszenterzsébeten, a székely főnemes Eőssi szülőfalujában. A kezdetben szintén unitárius Eőssi családi tragédiák sorát élte át, elvesztette feleségét és gyerekeit, s bánatát vallási kérdések tanulmányozásával, sőt, felekezetalapítással próbálta enyhíteni. Ő küldte Péchi Simont hosszabb külföldi útra, aki Kontantinápolyban, a szefárd zsidók jesivájában tanult meg héberül, és ismerkedett meg a zsidó vallási irodalommal; a korban különleges rabbinikus műveltségre tett szert. A zsidó liturgiát a szefárdokon keresztül ismerte meg, a szefárd rítussal került személyes kapcsolatba (Erről Koltai Kornélia írt 2010-ben). Sokéves tanulmányútja ismert állomásai: Bukarest, Konstantinápoly, Tunisz, Nápoly, Róma, Ragúza. Még hazaérkezése előtt Eőssi fiává fogadta őt 1598-ban, s 1602-ben ráhagyta birtokát.

pchi2.jpg

Péchi Simon 1599-ben tért vissza Erdélybe, Báthory Zsigmond fejedelem titoknoka lett, majd a sófalvi bánya prefektusa, majd 1605-től hosszú évekre visszakerült a kancelláriára. Bethlen Gábor 1621-ben kancellárrá nevezte ki, majd villámgyorsan elfogatta és bezáratta, állítólag attól tartva, hogy Péchi a pozíciójára tör. Három esztendő múlva a főurak hatalmas összeggel váltották meg Péchit a börtönből; aki szabadulása után visszavonultságban élt birtokán, és a szombatosság számára szükséges szövegeket fordította héberből, többek között ima- és szertartáskönyvet. 1620 körül már mintegy 20 ezer székely tért át a szombatos vallásra; kezdetben kézművesek, keresedők, kisbirtokos nemesek, később főnemesek is.

1638-ban I. Rákóczi György  lépett fel meglehetős kegyetlenséggel a szombatosok és a radikális unitáriusok ellen, legfőképp nem a vallásuk ellen volt kifogása, hanem politikai elégtételre vágyott, s amellett az elítéltek ingó- és ingatlan vagyonára. Kohn Sámuel idéz az egykorú beszámolókból: „a fejedelem perbe szokta keverni azokat, akiknek jószágait áhítozta”.

 A 70 körül járó Péchit természetesen elítélték, javait elkobozták. Csak azután engedték ki a börtönből 1639 májusában, hogy székely főnemesek kezességet vállaltak érte, és  – miután áttért reformátusnak – már csak egy-két évet élt, de azalatt ügyelt rá, hogy ne tűnjön szombatosnak.

Mivel a szombatosok elutasították a keresztény ünnepeket, és az Ószövetség ünnepeit, vagyis a mózesi öt könyvben előírt ünnepeket kívánták megtartani, szükségük volt zsidó kalendáriumra, és nagy igyekezettel próbálták megérteni és használni a zsidó naptárat. 1606 körül ült össze a szombatos zsinat, ahol az új vallás formájáról állapodtak meg.

ketven.jpg

1620. március 4-én Péchi Simon Bethlen Gábor konstantinápolyi követét, Borsos Tamást sürgeti: „Egy zsidó kalendárium nélkül se hagyjon Kgd. mentül hamarább maga jöveteli előtt juttassa kezembe ...” Két aranyat küldött a József nevű követségi szolgának a korábbi könyvvásárlásokért – s feltehetően a zsidó József hívta fel a figyelmét az első nagyobb héber kalendárium megjelenésére is: 1610 körül Konstantinápoly szefárd gyülekezete számára adtak ki részletes, húsz évre szóló kalendáriumot, benne a holdállásokkal, a zsinagógiai év eseményeivel, a vonatkozó imarenddel és ünnepi szokásokkal.

József valamiféle szerepet játszott a fejedelemség kéneső-, azaz higanyexportjában is, ennek törökországi értékesítésében, erről tanúskodik Borsos Tamás portai követ naplója (1618. augusztus 10–14.).

Arról nem tudunk meg többet Borsostól, hogy eleget tett-e Péchi kérésének a zsidó kalendárium ügyében; Dán Róbert valószínűnek látja, hogy az 1621-ben Bethlen által börtönbe zárt Péchi csak kiszabadulása után, kb. 1624 tavaszán jutott hozzá zsidó kalendáriumhoz, „minden bizonnyal az Ábrahám doktor által Bethlentől kierőszakolt kiváltságlevél hatására Erdélybe vándorolt szefárd zsidóktól”.

Péchi végül nem lefordította ezt a kalendáriumot (erről Dán Róbert ír részletesen), hanem az imádságoskönyvébe, Psaltériumába építette be belőle a szükséges információkat. Mivel „vallásszervező” is volt, figyelembe vette, hogy az egyszerű hívek nem rendelkeznek olyan előképzettséggel, mely lehetővé tenné a zsidó naptár szakszerű használatát, s egy egyszerűsített verziót adott inkább kezükbe. Imádságoskönyve „a világon a legelső teljes, nemzeti nyelvű imakönyvfordítás, amely a sziddúrt, a hétköznapi imakönyvet és a mahzort, az ünnepi imakönyvet egyaránt magában foglalja” – emeli ki Koltai Kornélia. Péchi és más szombatos szerzők művei nyomtatásban nem láthattak napvilágot, kéziratban terjedtek; egy értékes kézirat a kalocsai érseki könyvtárban található.

Péchi ládákban álló könyvtárát a székely felkelőket 1704-ben legyőző, a csíksomlyói ferenceseket is kifosztó Graven császári ezredes „prédálta el” a györgyszentmiklósi templomból, így héber kalendáriuma soha nem került elő.

bozod.jpg

Az erdélyi szombatosok végső bástyája Bözödújfalu volt – a szomorú sorsú településen élő szombatos székelyek java része 1868-ban zsidó hitre tért át, boldogan, hogy végre megtehetik. Ennek köszönhetően közülük is sokakat elhurcoltak; egy részük Degré Alajos miniszteri biztos hatására az unitárius egyházhoz csatlakozott a 40-es években. Néhányukat a bözödújfalusi katolikus plébános, Ráduly István ki tudta menekíteni a Degré-féle tanúsítvány segítségével a marosvásárhelyi gettóból, a többieket Auschwitzba vitték. Bözödújfalu 20. századi történetét pedig jól ismerjük.

 

 

Szefárd zsidók bérelték az erdélyi „üvegcsűrt” a 17. században

picture_maps_transylvania.png

Hogy kerültek szefárd zsidók az erdélyi Porumbákra? Nem tudjuk. Mindenesetre héber betűs spanyol nyelvű (ladino) záradékkal láttak el egy szerződést, amely egy évre biztosította számukra a porumbáki üveghuta, „üvegcsűr” bérletét.

Felsőporumbák Fogaras vidéki, javarészt román falu volt, mely Alsóporumbák határára épült; mindkettő fejedelmi birtok. Alsóporumbákon fejedelmi udvarház is állt; a négyhelyiséges kis épületet I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna fejlesztette uradalmi központtá. Apafi Mihály is gyakran tartózkodott Porumbákon, uralkodása idején országos tanácskozásoknak is otthont adott a település. 1643 tavaszán itt töltötte mézesheteit II. Rákóczi György és Báthory Zsófia.

Felsőporumbákon 1619-ben Bethlen Gábor építtetett üveghutát, ahova muranói üvegfúvókat hozatott; a fejedelem 1629-es halála után a muranóiak hazamentek, s román jobbágyokkal folytatódott a munka. A porumbáki üvegcsűr a fejedelmi udvar szükségletei mellett az ország számos pontjára szállított; nagy igény volt ablaküvegkarikákra („üvegtányér”): volt év, hogy 14 660 darabot gyártottak belőle. Ez már az 1637-ben felépült új hutában készült, mely a falutól hat kilométerre délre, a mai Glăjăria Arsă határrészben állt. A zsindelyezett, fenyőfadeszkákból rótt központi épülethez „csűrház” tartozott, mely a „fa-aszaló”, „olvasztó” és  „üvegszárasztó kemencéket” foglalta magába, valamint kvarcőrlő malom, lúgkőfőző ház és raktár állt a telepen.

huta.jpg

1648-ban az éves leltár 8900 ablaküvegkarikát és 1844 darab öblösüveget jegyzett fel; 1649-ben 4780 vásári üveget, 2980 „átallátó” üveget és 7900 „üvegtányért”, azaz ablaküvegkarikát (Erdély története 1986, p. 821.).  Feltehetően itt készültek a korszak erdélyi ablakainak tányér- és táblaüvegei, illetve az „orvosságos”, „liktáriumnak való”, „pincetokba való” és „rózsavíznek való” üvegek; híres termékük volt a „kotyogós” üveg: egy hosszú szájú, kétosztatú palackforma.

Kis üveghuták már a 16. században is működtek Erdélyben, fejedelmi támogatással tudott azonban előrébb lépni az iparág. Már Bethlen Gábor felismerte, hogy az erdélyi ipar támogatásra és nyugati iparosok betelepítésére szorul; az iparpártoló fejedemi politikát továbbvitte Apafi Mihály is. Amikor Bethlen Miklós 1664-ben Velencében járt, a neves muranói „üvegofficínát” (officina vitraria; a latin officina jelent műhelyt, gyárat is) is erdélyiesen „üvegcsűrnek” titulálta...

A szállítást, tüzelést, favágást az uradalom jobbágyai végezték, csakúgy, mint kezdetben a vashámorokban (pl. Csíkmadaras) is ők szolgáltak; a bányákhoz hasonlóan a porumbáki üvegcsűrben is nyáron leállt a termelés, mert aratni kellett – ennek nyoma van azokban a szerződésekben is, amelyek arról tanúskodnak, hogy több évben is zsidók vették bérbe az üveghutát. A kezdetleges ipari létesítmények nagy részét a fiskus tartotta a kezében, és bérleti rendszerben működtette.

1680-ban a hutát lengyelek árendálták, majd 1694. augusztus 10-én Fincz Jakab zsidó és fia, Salamon felsőporumbáki lakosok vették bérbe egy évre 400 magyar forintért, melyet fizethettek a négy cantor szerint (azaz negyedévenként) vagy egyben („vagy edgjszer s mind”). Praebendájuk, azaz illetményük „ne neveltessék”, kötötték ki a szerződésben.

A Radnóton, „őnagysága kastélyában” megkötött szerződés szerint a bérlők kötelesek őnagyságának „fizetés kévánás”, „panasz nélkül” megcsinálni „mikor, minemű és mennyi üvegek kévántatnak őnagysága szükségére”. Az arendátorok, a bérlők ellenben azt kérték, hogy az eddig ott szolgáló mesteremberek, a lengyelek is, ezután is ott dolgozzanak. Szükségük lesz egyebek között 12 hamuégetőre, nyolc tűzrakóra, 12 fahordó szekérre. Az okirat arról is intézkedik, ha esetleg valamelyik bérlő idő előtt elhalálozna: „ha mellyik medio tempore meg találna is halni, az másik supportállya, es annak ideiben az arendát praestállya minden menedék s exceptio nélkül”.

erdzsid.jpg

Még izgalmasabb az 1697-es okirat, melynek héber betűs spanyol nyelvű (ladino) záradéka van, ami az árendátorok (bérlők) szefárd zsidó származására utal. 1697. július 1-jén kötötték meg a szerződést, mely szerint Vejder Ábrahám és Naphtalin Ábrahám bérbeveszik a felsőporumbáki üvegcsűrt Bethlen Gergelytől évi 500 forintért; Chesvan hónapjában (november-december) fizetnek majd „kész jó folyó” pénzzel.

A hatsoros, héber betűs spanyol (ladino) szöveg tanúsága szerint Vejder Ábrahám valójában Avigdor, Ábrahám fia, a másik árendátor pedig Náftáli, Ábrahám fia – vagyis akár testvérek is lehettek. A nevek átírása a másik irányban is nehézkes: Illyeni Tamás udvarbíró a ladino szövegben Elina Damásként szerepel.

  1. november 1-én Apafi Mihály bérbe adta felsőporumbáki üvegcsűrét Lengyel Miklósnak és Sido Salomonnak – feltehetőleg Lengyel Miklós esetében is a nemzetiségéből gyártottak családnevet. 1715. július 20-án ismét Lengyel vezetéknév szerepel a szerződésben: Lengyel Gasimir és Lengyel Jancsi felsőporumbáki lakosok vették bérbe a hutát.

Bethlen Gábor gazdaságpolitikája fontos eleme volt meghonosítani a hiányzó mesterségeket – ezért hozott muranói üvegműveseket, azért telepített le habánokat, idegen bányászokat, pénzverőket.

Bethlen számadáskönyveiben 1620 óta fordulnak elő tételek, melyek a zsidó kereskedőkkel való kapcsolatról tanúskodnak, ezek javarészt Törökországból behozott kelmék: meggyszín, királyszín, veres, kék, feketeszínű zöld, szekfűszín, publikánszínű (pelikán/papagáj, vlsz. sárga) atlacz (atlasz).

1623-ban adott a fejedelem privilégiumot a zsidóknak, melyben jogokat és védelmet garantál nekik, összhangban az Oszmán-Török Birodalom általános politikájával. A 6. pont külön megemlíti a szefárdokat: a Hispániából való zsidók is megtelepülhetnek, hasonló feltételek mellett. A privilégium kiadását egy konstantinápolyi zsidó orvos eszközölte ki a fejedelemnél, Abraham Szasza/Salsa/Sarsa/Sarka/Satza, akit Bethlen Gábor portai követe, Borsos Tamás ajánlott a fejedelemnek 1618-ban: „hispanus doktor, azki zsidó azért; (…) igen-igen summus philosophus, medicus; csak az deák szavak szájából való folyásán is gyönyörködik az ember…”.

Az 1627-es gyulafehérvári országgyűlés megerősítette a privilégiumot, majd az 1650-es szintén, egy kivétellel: előírták, hogy „mind zsidó, mind görög tartson neme szerént való köntöst”.

Rákóczi Görgy 1653-ban Gyulafehérváron engedélyezte a letelepedést a zsidóknak, szabadon kereskedhettek, kivéve az északi, északnyugati országrészeket, vagyis Szászsebesen, Nagyszebenen, Gyulafehérváron túlra csak az országos vásárokra mehettek.

Az, hogy egyre több zsidókra vonatkozó rendelkezés született, arra utal, hogy számuk és szerepük jelentőségük egyaránt nőtt; főleg kereskedők érkeztek, a Balkán felől. Conrad Jacob Hiltebrandt luteránus teológus, aki a II. Rákóczi Györgyhöz küldött svéd követség tagjaként járt Erdélyben 1656-ban, arról írt, Gyulafehérváron a városfalon belül sok zsidó él, török árukkal kereskednek, zsinagógájuk is van. Apafi Mihály a gyulafehérvári zsidóknak országos érvényű oltalomlevelet bocsátott ki 1673-ban; a 17-18. század fordulóján mintegy ezer főre becsüli létszámukat.

olt.jpg

A 17-18. századi erdélyi udvarházak, kastélyok leltárai arról tanúskodnak, hogy üveg díszedény szinte nem volt, és használati üvegedény sem sok akadt , kivéve néhány háztartást – írja az erdélyi üvegművességről szóló monográfia. Uzdiszentpéteren közel 500 ép üvegtárgyat írtak össze a leltározók 1677-ben: „hársfavirág első vize üveggel”, „eüfrasia víz, kecsketejjel vett, üveggel”, „borral vett eperj első vize üveggel”.

Tányér alig, hiszen még a 18. század végén is fatányért használtak a nemesek is az étkezéshez. Mégis, Uzdiszentpéter azért lehetett kivételesen gazdag üvegtárgyakban, mert akkoriban Teleki Mihály, Bornemisza Anna unokaöccse tulajdonában állt, aki hozzájuthatott a fejedelemasszony nagynéni fogarasföldi uradalmain álló üveghuták termékeihez.

Noha az üvegedények használata még a 18. század elején sem volt általános, az üvegezett ablakok már a 17. század első felében gyorsan terjedtek. Az erdélyi udvarházak lakóhelyiségeinek üvegezett ablakai voltak, míg a melléképületek lantornás (papiros/hólyag) ablakokat kaptak. Az üvegablakok kisebb kerek vagy hatszögű üvegtányérokból álltak össze, melyeket fa- vagy ónkeretbe illesztettek. Általában zöldes árnyalatú „paraszt üvegkarika”, ritkábban színtelen „kristályüveg tányér” került az ablakokba – talán fordítva gondolnánk, ám a színtelen üveg a nehezebben kivitelezhető. Üvegtáblás ablakra az első adat pont Porumbákkal függ össze: a porumbáki udvarház leltárában szerepelt 1694-ben.

Források:

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I-II. 2012

Erdély története I-III. 1986

Magyar Zsidó Oklevéltár

Bunta-Katona: Az erdélyi üvegművesség a századfordulóig, 1983

 

 

 

Követ jött Perzsiából – Egy spanyol zsidó orvos Mátyás udvarában

mtth.jpg

Izsák orvos, „nemzetiségére nézve spanyol, hitét tekintve zsidó” 1472-ben a perzsa uralkodó, Uzun Hasszán/Uzun Haszan („a szálas/hosszú Hasszán”) követeként érkezett Mátyás udvarába. Mátyás királyt, csakúgy, mint a lengyel uralkodót, a moldvai fejedelmet, a velenceieket, a nápolyiakat és a Szentszéket arról kívánta meggyőzni, hogy közös erővel próbáljanak meg diadalt aratni a török felett.

Az Oszmán Birodalom világhatalommá válását főképp nem az európai államok akadályozták, akik folyamatosan viszályban álltak egymással – fogalmaz Tardy Lajos –, hanem a másik irányból, Ázsia felől érték súlyosabb támadások. A karamániai kánok például szintén európai segítséggel, elsősorban Zsigmond király támogatásával akartak leszámolni oszmán török hittestvéreikkel. Ezt a vonalat képviselte a türkmén Uzun Hasszán is, aki 1467-ben vált egy birodalom urává – birodalma területe magába foglalta Nyugat-Perzsia nagyját, Mezopotámiát és Arménia egy részét.

uzun_hesen.jpg

Felesége egy kis hellén állam, Trapezunt utolsó császárának, Komnenosz Dávidnak unokahúga volt, fivérének, és a trónon elődjének leánygyermeke; Teodora/Catherina/Despina néven említik a források. A házasság révén Uzun Hasszán a legnagyobb hatalmú velencei dinasztiákkal, patríciusházakkal is rokoni kapcsolatba került.

A későbbi II. Piusz pápa már sienai püspök korában, 1454-ben arról írt Vitéz János nagyváradi püspöknek, hogy itt az ideje a két világrészre kiterjedő törökellenes ligának. A török által különösen fenyegetett Velence 1463-ban küldött követet Perzsiába; Lazzaro Querini csak 1471-ben tért vissza, mikor is vele jött Uzun Hasszán diplomáciai megbízottja, Izsák orvos is – a perzsa uralkodó udvari orvosa, archiatere.

A velencei követek jelentéseiből tudjuk, hogy Corvin Mátyásnak is tartózkodtak követei a perzsa udvarban – minden érintett fél igyekezett felmérni a többiek haderejét, szándékuk komolyságát. Izsák orvos/bég 1472-ben visszatért Európába, ekkor már nem csupán tolmácsnak, oratornak nevezik a források, hanem magnus oratornak, legatusnak, illetve ambassadornak. (Hasszán uralkodó kredenciálisai, megbízólevelei több finom utalást tartalmaznak arra, hogy egy az Isten, csak megnevezései különfélék – mintegy magyarázva, letisztázva a helyzetet, hiszen az oklevél adója, vivője (meghatalmazottja) és címzettjei mind különböző valláshoz tartoztak.)

1471-ben Caterino Zeno követ indult Perzsiába Velencéből, aki még csupán ékszereket és kelméket vitt ajándékba – az Izsák bég által hozott hírek hatására azonban még egy követ útnak indult: Giosafatte Barbaro. Vele együtt hat nagy és 50 kisebb ágyú, rengeteg fegyver és lőszer, hat ágyúmester, 100 muskétás, két hadiépítész érkezett Uzun Hasszán udvarába, akiknek az is feladata volt, hogy a helyieket az európai hadviselésre oktassák.

Izsák orvos a Szentszéknél tett látogatásával elégedetlen volt, ezért hazafelé is beugrott Budára, hogy újból meggyőzze a magyar királyt. Azonban, mivel az itáliai udvarokból komoly segítségre nem számíthatott Mátyás, és viszont a szomszéd országokkal ismét fellángoltak az ellentétek, sikertelenek voltak Izsák bég tárgyalásai – legkézzelfoghatóbb eredményének a velencei fegyverszállítmányt tekinthetjük.

Izsák orvos 1473-ban ismét Budán járt, derül ki a velencei levelezésből. Nem sokkal később Mátyás követe érkezett IV. Sixtus pápához: Vetési László és nagybátyja, Vetési Albert veszprémi püspök a török fenyegetés súlyosságát ecsetelte. Elmondta, Mátyás egész haderejét a török ellen akarta fordítani, csak a pápa (még II. Pál) kifejezett kérésére indult a csehországi eretnekek ellen.

Az Encyclopaedia Judaica szerint Izsák orvos azonos Isaac Hyspanusszal, aki lengyel követ volt Tatárföldön 1501–1510 között, erre azonban nincs egyértelmű bizonyíték.

gent.jpg

Marilyn Lavin művészettörténész egy az Art Bulletinben megjelent írásában azt feltételezi, Joos Van Gent (1410–1480) Az apostolok áldozása (Az Eucharisztia alapítása) című oltárképének turbános, szakállas alakja Izsák orvos, aki az itáliai követség alatt állítólag áttért a katolikus vallásra. A sasorrú alakban egyértelműen beazonosítható Urbino grófja, Federico da Montefeltro, aki az áttérő felé int. A történet szerint Izsák bég Rómában nem csak hogy katolizált, de ráadásul a Sixtus nevet vette föl a regnáló pápa tiszteletére. A kenyér és a só ezzel összefüggésben utalhatna zsidó származására, a zsidó áldozati ételre; más vélekedések szerint azonban Montefeltro Caterino Zenóval látható a festményen.

Izsák orvos megbízóleveleit a kaffai jegyző hitelesítette, Constantius de Sarra – de hogy is került az olaszos hangzású név Kaffába, a Krím-félszigetre? Kaffa/Caffa, görög nevén Theodosia, később oroszosan (és ma is) Feodoszija, tatár nevén Kefe jelentékeny genovai kolóniával rendelkezett a 15. században. A 13. század végétől érkező kereskedők, akik főleg gabonában, halban és rabszolgában voltak érdekeltek, felvirágoztatták ezt a Fekete-tenger parti kisvárost, melyet hajdan a milétoszi görögök alapítottak, majd alánok éltek benne, majd a Bizánci Birodalomhoz tartozott. A genovai polgárok már a tatár időkben kerültek oda, állítólag egyszerűen megvették a várost az Arany Hordától; mindenesetre viszonylagos autonómiát élveztek, és nagyjából monopolizálták a Fekete-tenger kereskedelmét. (Ez ellen persze volt kifogása a velenceieknek és a mongoloknak egyaránt.)

kaffa-old-feodosia-1927.jpg

1462-ben IV. Kázmér lengyel király oltalma alá helyezték magukat, de ez nem hozta el számukra az óhajtott védelmet: 1475 nyarán II. Mehmed szultán hajóhada gyors ütemben elfoglalta a várost, a lakosok vagyonát begyűjtötték, 1500 fiatalt és gyermeket szintén – őket a szultán palotájába szánták szolgálatra. A város latin származású lakóit áttelepítették Isztambulba, akik ottani új városnegyedüket Kaffáról nevezték el, így jött létre Kefeli Mahalle.

A Kis-Isztambulnak is nevezett Kaffa 70 ezer lakosával felülmúlta a hanyatló Konstantinápolyt. A népesség összetétele sok változáson ment keresztül a későbbi évszázadokban is, jelentős mennyiségű görögöt és örményt telepítettek be, majd a 20. században az orosz lett az uralkodó népcsoport. A németek 1941. novemberi bevonulása után nem sokkal a város teljes zsidó lakosságát, több mint 3000 embert agyonlőttek.

Pár sor a testhez való viszonyról a felvilágosodás korában

17th-century_header.jpg

Roy Porter a Flesh in the Age of Reason című, magyarul sajnos nem olvasható művében a tőle megszokott gyönyörű, sűrített nyelvezettel ír a felvilágosodás korának testképéről:

 

A 16–17. század alapvető változásai Európában felerősítették a régóta bujkáló feszültségeket az ember természetét illetően. Bizonyos tekintetben a test még ütött-kopottabbá vált; a népbetegségek, a pestisjárványok, a tífusz és más, a városi léthez kötődő lázas megbetegedések, valamint a szifilisz képében megjelenő újabb gyűlöletes rettenet mind súlyosbították ennek a porhüvelynek a keserveit. Ráadásul: az általános veszélyérzetet és kétségbeesést fokozta a pokol tüzével riogató vallásos terrorizmus, amely  a kálvinista és az ellenreformációs pulpitusokról egyaránt mennydörgött, valamint a beteges undor, mely a túlzásba vitt manierista és barokk érzékenységről árulkodott.

Ugyanakkor ez volt az a kor is, amikor a humanizmus újjászületése alternatívákat kínált annak a hátborzongató, haláltáncos gondolkodásmódnak, amely a késő középkor óta uralkodott; a testet újra nemesnek, gyönyörűnek, rendezettnek, eszményinek, az ember méltóságáról beszélőnek látták.

 

Spanyol zsidók a középkori Budán

buda_nurnbergi_kronika.jpg
A Magyar Zsidó Oklevéltár XII. kötetében (1414-1748) jelent meg 1969-ben Kubinyi András rövid írása Spanyol zsidók a középkori Budán címmel. A sokat ígérő cím alatt csupán egy család sorsáról olvashatunk: a toledói származású Cotta családról. Szerencsés Imre, aki Büchler Sándor hipotézise szerint szefárd zsidó lehetett, talán e család révén került Budára. 
1488-ban találkozni először a forrásokban a családdal: Mátyás ekkor adományoz budai házat a művész számára a Mindszent utcában (mai Úri utca) – arra, sajnos, nem derül fény, miféle művész volt „Martini cognomento Cotta de Tholeto”. Az uralkodó mindenesetre elragadtatva beszél róla. A toledói Cota család kikeresztelkedett szefárd zsidó család; nyomuk van a nápolyi királyságban is (innen jöhet az olaszos -tt- a névben), talán Beatrix kíséretében érkeztek Budára, aki az aragóniai királyi család oldalágából származott.
Beatrixszal kapcsolatban állt Cotta Márton, az bizonyos: a körmöcbányai kamaraispán királynéi utalványra 1486-ban 405 dukát 82 dénárt, 1487-ben 1000 dukátot – akkori viszonylatban óriási összegeket fizetett ki neki, nem tudni, miért.
Cotta Márton később kereskedéssel foglalkozott, például gyertyákat szerzett be a kincstárnak. „Martinkhota Italus” néven is felbukkan – akkoriban gyakran keverték az olaszokat és spanyolokat. A 16. sz. elején már tekintélyes kereskedő és bankár, velencei üzleti kapcsolatokkal. Lehet, hogy oda át is tette üzleti székhelyét, mert ott végrendelkezett 1505. január 18-án (majd özvegye, Izabella is ott, 1508-ban, leányuk, Joanna 1512-ben – ő Martinus de Basalo spanyol kereskedő felesége lett).
Cotta cégét öccse, János fia, Cotta Ferenc vezette tovább Budán, a Mindszent utcai házat is örökölte. Úrnak nevezik, tehát elképzelhető, hogy a család magyar nemességet szerzett, de legalábbis bekerült a budai patriciátusba. Ferenc szőlője a budai határban, a Fertály szőlőhegyen volt, 1510-ben például 596 liter bora termett.
1518-ban újabb Cotta jelenik meg a forrásokban: János, aki Ferenc fia lehetett. Gábriel György kassai bíró lányát vette feleségül, amivel alaposan megnövelte vagyonát. 1527-ben Johannes Kotthát néhainak nevezik a források, de valószínűleg inkább csak nem tért vissza a menekülésből, és nem is adott hírt magáról, ami nem csoda annak fényében, amikkel megvádolták a budai polgártársak: 1528-ban a budavári Magdolna-plébánia hívei kérvényt intéztek Ferdinánd királyhoz, melyben elmondják, amikor a török elől menekültek, a templom vagyona egy részét Cotta János (aki a templom vitricusa, templomgondnoka volt) Mária királyné parancsára átadta az ausztriai kormánytanácsnak – és azzal vádolják Cottát, hogy le akart lépni a kegytárgyakkal, Szicíliába akart menni velük – ami akkor történetesen épp spanyol kézen volt.
Még egy Cotta szerepel a forrásokban 1529-ben: Georgius Kotta de Buda – semmit nem tudni róla, csak azt, hogy nemes, vagyis amennyiben a toledói Cotta családhoz tartozik, bizonyítást nyer, hogy a család nemességet szerzett.
A Jagelló-kori budai spanyol kolóniához mások is tartozhattak, de nem biztos, hogy zsidók voltak, így például Jacobus Hyspanus/Jacobus Olaz hispanus – utóbbi névalakja is mutatja, hogy olasznak nevezték a latinokat általában. Állítólag ő nem azonos a nagyon hasonló nevű Óbudai Hispaniolus Jakabbal, aki Óbudán, a királyné birtokán élt – aragóniai Beatrix, vagy a délfrancia Anne de Foix, II. Ulászló felesége kíséretében érkezhetett Óbudára. Jöttek spanyolok II. Lajos felesége, Habsburg Mária kíséretében is – ő anyai ágon a spanyol királyi családból származott, bátyja, V. Károly császár maga is spanyol király volt.
nzs2.jpg
A visszatemetett nagy zsinagóga emléktáblája a Babits Mihály sétány felől
A hajdani Zsidó utca (abból is a második), a mai Táncsics Mihály utca 26-os szám alatt található a régebbi, kisebb zsinagóga, amit feltehetően a török időkben a szefárd, főként spanyol ajkú közösség használt – az épület méretei azt tükrözik, hogy nem lehettek sokan.
Komoróczy tanár úr szerint (A zsidók története Magyarországon, 2012) nem állja meg a helyét az az állítás, amely egyébként a kis zsinagóga tábláján is szerepel, miszerint szír zsidóké lett volna a zsinagóga, puszta feltételezésnek tartja ezt – amely azonban, úgy tűnik, szépen terjed.
A két szemközti épületet az első emelet szintjén híd kötötte össze, amire régészeti bizonyíték is előkerült: a kis zsinagóga (Táncsics M. u. 26.) emeleti nagytermében késő gótikus ajtó kőkeretére bukkantak, amely az utcahídhoz vezethetett. Az 1964-es régészeti munkálatokról többek között ITT olvashatunk, Budai Aurél írásában. 1964-ben kezdték ugyanis tatarozni a Várnegyed lakóházait, s a Műemlékfelügyelőség által előírt falkutatásoknak köszönhetően tárult fel a kis zsinagóga; valószínűleg ebben az eredetileg gótikus, egyemeletes épületben működött a zsidó prefektúra, ahol a tanácskozásokat, ítélkezéseket tartották.
Az askenázi közösségé volt az újabb és nagyobb, gótikus zsinagóga a szemközti telken (Táncsics M. utca 23.), amelyet Mendel Jakab zsidóprefektus építtetett a 15. században (1461), és ami 1686-ban elpusztult; a telek ma magántulajdon, a feltárt zsinagógát visszatemették, az oszlopmaradványok a kis zsinagóga udvarának végében láthatók.
tcs.jpg
A kis zsinagóga ellenben látogatható, a Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozik; nem könnyű bejutni, mert alaposan eldugták a csengőt, amely egyébként is egy szép fehér villanykapcsolóra hajaz leginkább, rajta ákom-bákom golyóstollal: museum. A kaput férfierővel lehet csak kinyitni, tehát ha megnyomtuk a csengőt, habár olyan, mintha semmi nem történne, nem kell elkeseredni, hanem minden erőnket latba vetve neki az ódon kapunak.
Bent balra rögtön az innen-onnan összeszedett zsidó sírkövek, porosan, pókhálósan; valami munkálatok során a munkások összecserélték a táblákat is, így azonosíthatatlanok. Maga a pirinyó zsinagóga azonban meghatóan szép: a fehér falakon csak a két sután felfestett piros ábra, egy íj és egy csillag.

Tízmedve a pokol kapujában – Pokol Tours

– A pokoljárás szolgáltatásunkat nemrég indítottuk, óriási az érdeklődés. A megnevezés csalóka, mi valójában a Mennyország egyik leányvállalata vagyunk, és a szolgáltatás a prevenciót szolgálja. Reményeink szerint az utasaink, miután szembesülnek vele, tetteikért milyen borzalmas árat kell fizessenek, visszariadnak azok elkövetésétől, és a továbbiakban erényes életet élnek, melynek jutalma természetesen a Mennyország. Maga az út háromnapos, all inclusive ellátással, ami itt konkrétan az ellátás hiányát jelenti. A három nap alatt a vendégeket szakavatott ördögi idegenvezetők kalauzolják végig a pokol hét szintjén. Az utazás feltétele a kipróbálás: egy részlegen kötelező minimum félórát elítéltként eltölteni. Nos? – kérdi angyali mosollyal.
– Izgalmasan hangzik, benne vagyok! Azt a félórát ki lehet bírni – gondolom magamban.
– Nagyszerű, még ellenőrizzük az adatbázisban, ha eddigi életével már megváltotta a jegyet a pokolba, a prevenció okafogyottá vált – búgja angyali mosolyával.
Ha jobban megnézem, van valami vérfagyasztó a mosolyában. Lehet, hogy hagyni kéne a fenébe.
– Meg is vagyunk, háromkeresztes a minősítése. Jó hírem van: ön az elkárhozás határán áll! – mondja őszinte megkönnyebbüléssel.
Egy hideg verejtékcsepp kúszik végig a gerincemen. Aláírom a szerződést. A véremmel. Micsoda marhaság.

botticelli_inf_map.jpg

  Folytatás: ITT.

Címkék: irodalom, pokol