Mikor rájönnek, hogy a másik MÁS, mint gondolták, illúzióiknak búcsút kell mondaniuk, kiábrándulnak. Úgy érzik, az, hogy a másik más, az elvesz belőlük / tőlük, nem pedig hozzáad, gazdagít: "Legyél egy velem. Rossz vagy, ha nem értesz egyet velem." A különbség miatti egyet-nem-értés azt érezteti, hogy a másik különálló lény, nem az ő részük, mint azt remélték.

 HA lenne önbecsülésük,
- meg tudnának bízni a másikban,
- bíznának benne, hogy tudnak kapni a másiktól,
- tudnának várni rá, hogy kaphassanak,
- tudnának úgy adni, hogy közben nem éreznék megrabolva magukat,
- a másik másságát úgy élnék meg, mint lehetőséget a növekedésre.

HA nem tudnak bízni, bizonyos területek különösen próbára teszik őket: az anyagiak, a szex, az étkezés, a gyereknevelés, a szabadidő, a munka, az anyós-após – mert ezeken a területeken kell különösen tekintetbe venni a másik egyéniségét.

Az alacsony önértékelésű emberek hajlamosak rá, hogy burkolt üzeneteket küldjenek, ha valami bajuk van a másikkal vagy el szeretnének érni valamit. Egy hétköznapi példa: ha moziba szeretnének menni, azt mondják társuknak: "Jót tenne neked szerintem, ha moziba mennénk". Minél burkoltabb és indirektebb a kommunikáció, annál kevésbé működőképes a kapcsolat.

Ezzel a burkolt kommunikációval összezavarják a külső szemlélőket, és ami a legrosszabb: a saját gyereküket is. Átláthatatlan a gyerek számára, hogy végül is ki mit akar és kitől, ki mit tett és kinek.

Elkerülő taktikákhoz is szeretnek folyamodni, például visszavonulnak a szituációból, mondván, hogy "csinálj, amit akarsz..." Aminek az elhallgatott folytatása ez: "...nekem távol kell maradnom, hogy veled tudjak élni..." Vagy drogok, alkohol, betegség, alvás, nem-odafigyelés révén vonulnak vissza, amivel burkoltan ezt mondják: "Csinálj, amit akarsz. Nekem félig szabad csak öntudatomnál lennem, hogy veled tudjak élni..."

Bármit is tesznek, ahogyan azt teszik, az elárulja, milyen csalódottnak, mártírnak, meglopottnak érzik magukat.

A diszfunkcionális viselkedés az alacsony önértékeléshez köthető. Konkrétan: a diszfunkcionális viselkedés maga a védekezés, hogy ne kelljen észlelnie magában, és mások se észleljék benne az alacsony önértékelést. Mivel maga a védekezés, ezért nincs tünete sokáig; a külső szemlélők számára úgy tűnik, minden rendben. De ha valami súlyosabb életesemény történik, az azt mondja számára: " Te nem számítasz; téged nem lehet szeretni; te semmi vagy". És mivel nem tudja már levédeni magát, egyből megjelenik a tünet.

(Jegyzetek Virginia Satir: Conjoint Family Therapy című műve alapján)