Az énkép kialakítása nem könnyű feladat egyik gyermek számára sem. Integrálnia kell mindkét szülő üzeneteit olyan bonyolult témákkal kapcsolatban, mint például a függés, tekintély, szexualitás, kódolás és címkézés.

Ha ráadásul a szülők maguk is bizonytalanok, vagy nem értenek egyet egymással, a gyermekhez zavaros üzenetek jutnak el. Integrálni próbálja az integrálhatatlan üzeneteket, az összeegyeztethetetlen és elégtelen elemeket. Mivel ez reménytelen, hiányos kép alakul ki benne önmagáról, és csekély lesz az önbecsülése.

Gyakran pedig közvetlenül pusztítják a szülők a gyermek önértékelését lekicsinylő üzeneteikkel. Ő tőlük várja, hogy érvényesítsék, jóváhagyják a lépéseit a növekedés útján – ha ez elmarad, vagy ha megerősítik, de ellentmondásos módon, ellenszenvet, helytelenítést, zavart, közönyt, esetleg fájdalmat is éreztetve, akkor a gyermek önértékelése érthetően kárt szenved.

Ha a párkapcsolatban egyezségre kell jutni valamiről, kompromisszumot kell kötni, a folyamat eredményessége nagyban függ a partnerek énképétől. Ha önértékelésük alacsony, akkor bármi önfeláldozást elviselhetetlennek fognak érezni, és a döntéshez valószínűleg meg kell hogy vívjanak egymással, hogy eldőljön, kinek van igaza, ki győz, ki szereti jobban a másikat, ki bolondul meg. Ezt nevezi Satir háború-szindrómának. És ha egy pár a háború-szindróma alapján működik, nagyon nehezen fognak objektív információk alapján objektív következtetésekre jutni.

Aki nem rendelkezik önálló énnel, az sok esetben támadásként vagy nem-szeretésként éli meg, ha valaki, aki közel áll hozzá, a különbözőségéről tesz tanúbizonyságot. Ennek oka, hogy rendkívül erősen a másiktól függ, hogy értékesnek tudja érezni magát, és hogy az jóváhagyja az énképét. Rémülettel és gyanakvással tölti el, ha bármi arra emlékezteti, hogy a másik végül is tőle független lény, s mint ilyen, képes a hűtlenségre és elhagyásra. Egyes párok hangosan és egyértelműen kifejezik nemtetszésüket a másik különbözőségét illetően, míg mások úgy tesznek, mintha a különbözőség nem is létezne: elnyomnak vagy átalakítanak minden olyan üzenetet, amely felhívná a figyelmet arra, hogy a másik önálló személyiség, saját ízléssel, vágyakkal, elégedetlenségekkel.

(Részletek Virginia Satir: Conjoint Family Therapy című művéből, ford.: notary)