2011 júniusában kerültek a Világörökségi Listára az i.sz. I-VII. században épült és lakott ókori falvak Szíria északnyugati részén. A mintegy 40 falu maradványai nyolc csoportot alkotnak, s a kései antikvitás és a bizánci kor vidéki életének ékes példái. A különleges épségben fennmaradt ókori kultúrtáj szépen illusztrálja a római kori pogány világból a bizánci kor kereszténységébe való átmenetet.


Az Észak-Szíriában, Aleppótól nyugatra-délnyugatra fekvő régió hajdan Antiochia, a virágzó keresztény város hátországa volt. Lakossága főképp az olajfaligetek termését hasznosította. A falvak a VIII-X. század között néptelenedtek el, de fennmaradtak lakóépületek, pogány templomok, keresztény templomok, ciszternák, fürdők és egyéb épületek romjai, néhol nem is annyira rom, mint inkább félig-ép állapotban (lásd Serjilla fotóit). Kísérteties, elhagyatott építmények, mintha csak nemrég távoztak volna lakóik.

                                                            Fogadó - Serjilla

Az iszlám hódítás után a politikai és demográfiai központ Antiochiából Damaszkuszba helyeződött át, s ez a vidék, melynek jóléte Antiochiától függött, hanyatlásnak indult, lakói elvándoroltak. Hála annak, hogy ezt a vidéket megkímélték a háborúk és természeti katasztrófák, rendkívüli épségben őrződtek meg a települések - legalábbis egyes források ezt állítják. Más források viszont sokat emlegetik a VI. század sorozatos földrengéseit, melyek nem sokat hagytak Antiochiából - ez vajon nem érintette a hátországot? A némi csúsztatással "Dead Cities"-nek titulált területen ma mintegy 700 bizánci korból való város, falu és kolostor maradványai állnak.