A Petriconi (Petritsoni, პეტრიწონი) -apátságot ma bacskovói (Bachkovo) –monostorként ismerik, és a rilai után a második legnagyobb kolostor az országban. A ma Bacskovo néven ismert faluban fekszik, Plovdivtól 28 kilométerre, melyet korábban Petrának neveztek. (A rilai kolostor viszont nem egy Rila nevű faluban található: a Rila-hegységről vagy a Rila folyóról kapta nevét.)
A mai bacskovói Istenszülő elszenderülése-kolostor elődjét Grigol Bakurianis-dze (grúzul: გრიგოლ ბაკურიანის-ძე; görögül: Γρηγόριος Πακουριανός, Grégoriosz Pakurianosz; bolgárul: Григорий Бакуриани, az egyszerűség kedvéért sokszor: Grigor Bakurian) alapította a 11. században, aki a történelmi Grúzia Tao nevű részéről származott, és Alexiosz Komnénosz bizánci császár hadseregében töltött be magas pozíciót, a Nyugat megasz domesztikosza lett. 1083-ban viszonylagos béke honolt a birodalomban (vagy sem, nem értenek egyet ebben a történészek), s Grigol úgy döntött, vagyonából a hitéletet szeretné támogatni. Helyszínnek saját faluját, Petriconit választotta, itt kezdett kolostor építésébe testvére segítségével; a következő évben, 1084-ben pedig már tüpikont is összeállított a szerzetesek számára, mely 36 cikkelyben szabályozta a kolostori életet. A liturgikus könyv két nyelven: grúzul és görögül íródott; grúzul a grúz szerzetesek miatt, görögül pedig azért, mert az volt a korban a hivatalos nyelv.
Egyes nézetek szerint azért volt szükség a Petriconi-kolostor megépítésére, mert a bizánci, például az Athosz-hegyi kolostorokban a görögök nem látták szívesen grúz hittestvéreiket. Grigol, aki ezzel tisztában volt, kifejezetten a grúz szerzeteseknek szánta az új apátságot; a tüpikon is leszögezte, hogy görög szerzetes a lábát sem teheti be. (Egyetlen görög jelenlétét tűrték meg, a kolostori ügyek regulátoráét.)
A 17. században azonban a Konstantinápolyi Patriarchátus görögöket helyezett Petriconiba, akik egy időre teljesen átvették az uralmat, így az alapító félelmei beteljesültek. Ekkoriban kezdték a Bacskovo nevet használni inkább.
A tüpikont időről időre gazdagította egy-egy illusztris vendég a bejegyzésével. A napjainkban a szófiai nemzeti könyvtárban őrzött tüpikon másolat, melyet egy Ahalcihéből (Akhaltsikhe) való grúz szerzetes, Joane Markozasvili készített 1702-ben.
A támadások és tűzvészek az eredeti épületek nagy részét megsemmisítették; a 15. századi tűzesetek után csak a 12. századinak tartott Arkangyalok temploma maradt fenn, amely még tükröz valamit a grúz templomépítészet jellegzetességeiből. Az egyetlen épület, amely változatlan formában megmaradt, az a kétszintes kripta, amely kicsivel feljebb, a hegyoldalban található -- itt nyugszik Grigol, az alapító. A grúz Joane Iveropulosz freskói díszítik a falakat, akit egyes források szerint maga Grigol bízott meg a munkával, amihez ötven grúzt hívott el hazájából, hogy építsék föl és fessék ki a templomot. Az apátság vaskapuja állítólag szintén még az alapító idejéből való.
A Miklós-templomban hajdan teológiai szeminárium működött, ahol grúz nyelven oktatták a papnak készülő fiatalokat; közülük sokan Petriconiban maradtak. Tudományos élet is folyt a falak között, a híres grúz neoplatonista filozófus, Joane Petrici (Ioane Petritsi, იოანე პეტრიწი, másképp: Joane Csimcsimeli) irányításával, aki állítólag maga is ott végzett.
Joane Petrici széles látóköre, újplatonista megközelítése ellentétbe került a grúz patrisztikus ortodoxiával, ám Építő Dávid király (Davit Aghmashenebeli) mégis kinevezte a grúz Gelati-kolostorban működő akadémiára, a kor intellektuális központjába.
A petriconi szeminárium nem csak grúz diákokat fogadott, hanem a Balkánról, a Fekete-tenger vidékéről és az egész Levante régióból érkeztek a tanulni vágyók.
A Petriconi-épületegyüttes, a grúz, bizánci és szláv építészeti és művészeti hagyománynak ez az egyvelege 1984-ben felkerült a világörökségi várólistára.
Forrás:
https://georgianorthodoxchurch.wordpress.com/category/petritsoni-monastery/
https://doktori.bibl.u-szeged.hu/1749/1/Kovacs_Szilvia_PhD.pdf 165.
