Roy Porter a Flesh in the Age of Reason című, magyarul sajnos nem olvasható művében a tőle megszokott gyönyörű, sűrített nyelvezettel ír a felvilágosodás korának testképéről:

A 16–17. század alapvető változásai Európában felerősítették a régóta bujkáló feszültségeket az ember természetét illetően. Bizonyos tekintetben a test még ütött-kopottabbá vált; a népbetegségek, a pestisjárványok, a tífusz és más, a városi léthez kötődő lázas megbetegedések, valamint a szifilisz képében megjelenő újabb gyűlöletes rettenet mind súlyosbították ennek a porhüvelynek a keserveit. Ráadásul: az általános veszélyérzetet és kétségbeesést fokozta a pokol tüzével riogató vallásos terrorizmus, amely  a kálvinista és az ellenreformációs pulpitusokról egyaránt mennydörgött, valamint a beteges undor, mely a túlzásba vitt manierista és barokk érzékenységről árulkodott.

Ugyanakkor ez volt az a kor is, amikor a humanizmus újjászületése alternatívákat kínált annak a hátborzongató, haláltáncos gondolkodásmódnak, amely a késő középkor óta uralkodott; a testet újra nemesnek, gyönyörűnek, rendezettnek, eszményinek, az ember méltóságáról beszélőnek látták.