Bár már korábban kísérleteztek vele, a nagyközönség 1839-ben ismerte meg a fotográfiát. A képzőművészet szempontjából való jelentősége azon nyomban nyilvánvalóvá vált. Egyrészt addig elérhetetlen pontosságú vázlatokat szolgáltatott a művészeknek – másrészt viszont azzal fenyegetett, hogy feleslegessé válnak azok a művészek, akik kizárólagos célja a fizikai világ szó szerinti ábrázolása volt.

Nemcsak hogy hihetetlen mennyiségű vizuális információt nyújtott a fotográfia, de általa új kifejezőeszközökhöz is jutottak az arra fogékony művészek. A festészetben és a grafikában a fotó hatásának tulajdonítható, hogy a topográfiai látképek, illetve a korban népszerű közel-keleti témájú zsánerképek közelebb kerültek a valósághoz.

Valószínűleg szintén a fénykép sajátosságaiból ered az elmosódott alakok ábrázolása a mozgás érzékeltetésére Corot és Daubigny tájképein, amit később az impresszionistáknál a járókelők figuráin is megfigyelhetünk.

A portréfestők megszabadultak az addig szükséges modellülések nyűgeitől, s néhány fotó segítségével elérték a kellő fokú valósághűséget, sok időt és fáradságot megtakarítva. Ugyanakkor a portréfestészetet létében veszélyeztette a fotográfia megjelenése. A miniatúrafestészet hanyatlása és a nagyméretű olajfestmény-portrék egyre csökkenő jelentősége egyaránt a fényképezőgép növekvő hatékonyságának egyenes következménye volt, valamint annak volt köszönhető, hogy a publikum egyre inkább igényelte a fotográfiai szintű hitelességet.

(Forrás: The Oxford Companion to Art)

A fotográfia kezdeteiről pl. ITT olvashatsz.